Jön a rend.

        Minden diktatúrának vannak kegyeltjei, kedvezményezettjei, akik nem csupán segítői és fenntartói egy elnyomó intézményrendszernek, hanem haszonélvezői és ezáltal szükségszerűen társtettesei is.

Ennek a rétegnek a jelentős része azonban nem rendelkezik milliós vagy milliárdos vagyonnal, nincs jelentősebb megtakarítása és nem rendelkeznek különösebben kiemelkedőnek számító vagyontárgyakkal, ingatlanokkal sem.

Ők azok, akik viszonylagos jólétben élnek, kicsi felújítás, újabb, nagyobb autó, családi kirándulás, belföldi túrák és néha egy kis tengerparti nyaralás.

         Ami most jön, azt nehéz lesz megfogni. Mint egy sártenger, ami időnként pusztító és még távolról is ijesztő.

         Amikor egy viszonylagos jólétben élő társadalmi réteg elkezd kicsúszni az eddigi jól megszokott komfort zónájából, amikor le kell mondani a horvát nyaralást, amikor nem veszi meg a raklap téglát, a tíz zsák cementet és nem épít fűtött garázst a hitelre vett, új autóhoz, akkor kezdődik...

Lassan, nagyon lassan indul meg, ám egyre gyorsuló tempóban.

Először minden csak pár ezer forinttal növekszik meg, aztán hirtelen, mint a párhuzamos vonalak a távolban, valahol egyszer csak összeérnek a dolgok.

Amikor hó végén nem marad szinte semmi, ezek az emberek őszötösen elkezdik vizsgálni a körülöttük lévőket, nézegetik őket, a hasonszőrűeket.
Vajon csak nekik lett kevesebb, lemaradtak valamiről vagy nem vettek észre valamit ?

Amikor ez a tömeg szükségszerűen elkezdi vizsgálni a saját környezetét és szépen, lassan ráébred, hogy nem csupán arról van szó, hogy nincs annyi, mint eddig volt, hanem arról, hogy már jó sokáig nem is lesz, na az lesz az a pillanat.

Amikor majd a lecsúszók arra eszmélnek, hogy nem csupán a jólétük, de a szabadságuk is odalett közben.
Mert ez a rendszer nem képes hosszú távon mindenkit jólétben és mérhetetlen gazdagságban tartani, csak és kizárólag a legmagasabb szintű vezetőit.

A többi ember egyszerűen jelentéktelen és távolról sem egyenrangú, hiszen soha nem volt az, csupán szolgák.
Egy könyörtelen és harácsoló, zsarnoki rendszer gyermeki tudatlanságba vetett rabszolgái.

A vallás, a média és a viszonylagos jólét üvegkupolája alól lassan előbújó, ébredező, még érzéketlen álmos és szótlan tömegek lassan kezdik majd... ahogy egy gyermek ébredezik...

Az igazán nagy viharok kezdődnek így. Lassú, álmosan kódorgó felhők gyűlnek össze egy helyen.

Amikor a becsapott tömegek érzékelni kezdik, hogy kifosztották őket, na akkor lesz majd igazán nagy a robaj, mert ezek az emberek nem elvesztettek valamit. Ezektől az emberektől elvettek valamit.

Valami olyan nagyon fontosat, mint maga a világ. Talán annál is többet. Az eddigi gondtalan, jól működő életüket, amit már soha többé nem fognak visszakapni.

Na, akkor kezdődik majd el igazán az, amitől félni érdemes.

Amikor a becsapott szolgák hada megindul a jogosnak vélt, beígért jussáért.
Na akkor lesz itt rend. A vihar után.